A belső munka miért nem személyiségfejlesztés?

 

Tanulni ma azt jelenti, hogy megélt élményeink mentén folyamatosan fejlődünk, személyiségünk pedig egyre teljesebbé válik. Elégedettebben éljük meg a környező világot, pozitívabb jelentést adunk a velünk történteknek, és eszerint viszonyulunk kapcsolatainkhoz, ami jelentősen meghatározza boldogulásunkat, döntéseinket, sikerességünket.” - írja honlapján az egyik sikeres személyiségfejlesztő központ.

Önmagunk alaposabb megismerése csak eszköz a boldog élet eléréséhez, de a tudás birtoklása önmagában még nem tesz erényesebbé, boldogabbá, elégedetté bennünket. Saját magunk őszinte kutatása során fokozatosan megszabadulhatunk egy sor fájdalmas és korlátozó magatartásformától, így aztán apránként teljesebb, életigenlőbb, önmagunkon felülemelkedni képes emberekké válunk.”- írja egy másik honlap, mely már felfedezett az emberben a személyiségen túl egy másik mozgatót, a karaktert is.

És talán még egy idézet. „Nem vagyunk teljesek, féllábúak vagyunk, ha csak a pszichológiai munkával foglalkozunk, s nem törődünk a spirituális fejlődésünkkel. Nem vagyunk teljesek, s féllábúak vagyunk akkor is, ha csak ezzel törődünk, s a kapcsolatainkban a régi köröket és játszmákat folytatjuk feldolgozatlanul, s magunkkal a régi módon küszködünk belül. Mindkettőn szükséges dolgozni – a pszichológiai (egészséges ego) szinten és a spirituális szinten is. A modern, integrált szemléletű 'gyakorló', vagy terapeuta foglalkozik mindezen szintekkel magában és a klienseinél.” - írja egy, az integrál szemléletet valló mai pszichiáter egyik tanulmányában.

 

Ez a címbeli kérdés azonban nem akkor merülhet fel valakiben, amikor egy megrázó pillanatban kérdésbe kerül egész addigi élete: gondolati és érzelmi világa és talán még a teste is belerándul a pillanat megrázkódtatásába. Talán még akkor sem, amikor hall valaki valamit valakitől, ami megállítja a szokásos gondolkozásmódját. Ez a kérdés, vagyis a MIÉRT és a HOGYAN kérdése csak akkor merül fel, ha a megrázkódtatás vagy a megállás hatása olyan erős, hogy vele marad egy ideig és hatására keresni kezd. Ha keresni kezd, összezavarodik. Beletéved abba a dzsungelba, amit a mai élet növekvő fordulatszáma és kilátástalansága termelt ki és amely szerteágazó burjánzásának minden egyede mind-mind egyéni és csoportos megoldást kínál az értelmetlenség és kilátástalanság kezelésére vagyis a boldog, a kiegyensúlyozott vagy éppen spirituális életre. Soha ennyi jó szándékú kezdeményezés nem volt a nyugati világban. Igaz, soha nem volt még az emberi elveszettségnek - ahogy Gurdjieff mondja: „az abnormálisan megalapozott lényi létezési körülményeknek” - ennyire szüksége normális alapra és kiútra.

 

Azonban, ha valaki itt nem áll meg, vagyis mindezeket és az összes többi felkínált lehetőséget: közte a csoportdinamikát, a vallási közösségek karitatív munkáját és egyéb közösségi tréningeket kipróbálva kérdése még mindig benne zeng, el fog csodálkozni, ha találkozik olyanokkal, akik az „Ismerd meg önmagad!” , felszólítás mögötti ősi tanítást nem a személyiségre, nem is a karakterre, vagy a bennünk esetleg megjelenő karizmatikus élményre, hanem az úgynevezett „szerves működésre” vonatkozólag próbálják gyakorolni. Ez a „módszer” semmilyen külsődleges eszközt nem igényel. Ezért nevezik „belső munkának”. Ugyanakkor kezdetben és még sokáig nem szólhat ez sem másról, mint az élet adta lehetőségek között a mindennapi saját gondolati, érzelmi és fizikai működés, a szerves folyamat figyeléséről és megismeréséről. És talán akkor válik el ez az út a többitől, amikor ez a megismerés ráébreszt valakit saját valóságának megrendítő voltára és arra is, hogy neki magának, de még a terapeutájának, lelki gondozójának sincs eszköze bármi megváltoztatásához. És itt léphet be egy második csodálkozás: maga a hétköznapi életébe beiktatott figyelem és az „iskola”, a másokkal végzett rendszeres és tudatos munkaalkalmak, lehetőségek és feltételek az úgynevezett „belső súrlódáson át” lassan megszüntetik az önvédelmi falak vastagítását, majd elkezdik lebontani azokat, miközben ugyanez a figyelem, minden korábbi saját működés energiáját a funkciók egy belső kapcsolódása, egy belső összhang kialakítása felé irányítja, lehetővé téve ezzel egy új erő, a személyiségtől és a karaktertől eltérő irányító belépését. És talán éppen ezért „belső munka”, mert nem a test, nem is az én akaratom, nem is a karakter, vagy a sors, hanem valaki más dolgozik mindezek összhangba került ereje felhasználásával. Így aztán ebben a „belső munkában” az első kérdés: Hogyan szerezhetem meg a figyelmet?

 

De hát miért jó nekem, hogy ebben az amúgy is pörgős világban, amikor alig tudom az egyensúlyomat fenntartani még további munkát vállaljak?” - kérdezhet jogosan valaki. Erre Gurdjief azt válaszolja: „Ez csak egy olyan embernek jó, akinek valóban lehetősége van a változásra és esélye azt végbe vinni. A többiek nagyon boldogtalanok lehetnek, se hal, se hús, még jó hering se. Ez egy komoly kockázat. Mielőtt az ülőhelyük megváltoztatására gondolnának, bölcs dolog volna nagy gonddal figyelembe venni a két széket és jól megnézni azokat. Boldog az az ember, aki a saját, közönséges székén ül. Ezerszer boldogabb, aki az angyalok székén ül, de milyen szerencsétlen az, akinek egyáltalán nincs széke! El kell döntsék megéri-e ez? Tanulmányozzák a székeiket és értékeljék újra értékeiket.”

 

Vagyis itt egyáltalán nem arról van szó, hogyan szerezzek egy viszonylag kényelmes széket, még csak arról sem hogyan tehetem a meglévő székemet kényelmesebbé, nem arról hogyan lehetne „melegebb takaróm, szebb ruhám”, sem arról hogyan tehetném magam elfogadhatóbbá mások számára vagy éppen hogyan válhatok spirituálissá. Kifejlődhet bennem és képessé válhatok arra, ami a legbelső lényi lényegem adottsága, mert adott az eszközöm hozzá, hogy – helyén tartva a személyiségemet - az legyek, ami vagyok, a létem értelme, vagy ahogy Gurdjieff mondja: idézőjel nélküli ember. Magyarul: tudatosan, vagyis szándékosan képessé – érzékennyé, figyelmessé, türelmessé, erővel rendelkezővé - válni arra szolgálni, amit a kozmikus helyem itt, most számomra lehetővé tesz. És ez sokkal több lehet, mint amit képzelek. Ugyanakkor mindezek a fent felsoroltak törvényszerűen hozzáadódnak akkor, ha ez a „belső munka” eredményes: „a jó földbe vetett mag kicsírázik, fává növekszik, virágba borul és termést hoz”. És mindezek egyáltalán nem csak önmaga, hanem környezete, családja, barátai, a világ rászorulói és – ahogy a buddhizmus mondja - „minden számára, ami lélegzik.

 

(FI 2018 május)