Előadóművészi munkám kapcsán Vekerdi Tamás, K.Sz.Sztanyivszlavszkij, Jerzy Grotowski munkáit olvasva jutottam el Peter Brook magyarul megjelent könyveihez ( Az üres tér, Időfonalak, Változó nézőpont). Az Időfonalakban ír azokról az élményekről, amik elindították a keresését, ír a Találkozások film készítéséről, Mme de Salzmannról. Aztán meghalt a nagypapám, aki ez első közvetlen veszteség volt a közeli hozzátartozóim közül. Ezidőtájt volt a MU Színházban egy felolvasás sorozata a csoportnak, azt hiszem az volt a címe, hogy Találkozások r.e.kel és talán PB neve is említve volt. Elmaradt egy énekórám és így el tudtam menni egyik alkalomra. Azt hiszem I. olvasott fel valamit, talán a kocsiról, T. ült a hátsó sorban és a végén lejátszottak valamilyen zenét.

Így történt.

Á.

 

A csoporthoz való csatlakozás előtt már tanulmányoztam a Gurdjieff-i rendszert (mondjuk egyszerűen: a Világ/ok és Ember felépítése, működése). Semmi hozzáfoghatót nem találtam. Lényegileg egyszerű, teljességgel átfogó és mégis apró részleteket is meg tud magyarázni. A „kék könyv”, a Töredékek értelmezése és emésztése…, majd a Movement.

Ide tartozik a mozgás, zene és koreográfia. Szintén egyedülálló. Sok helyen és sok félét táncoltam, és végig hiányozott valami lényeges belőlük. Itt megtaláltam…

Hogy miért ez a csoport? (Annak ellenére, hogy a Gurdjieff-i utat, a „kék könyvet” és a Movement-et is már előzőleg ismertem és gyakoroltam…?) Itt találtam igazi keresőkre, akik megosztják amit találtak és így többjük lesz. Valamint itt találtam valódi nyomokat Gurdjieff itt létéről. Az eredet, a fonal másik vége, az ok… 70 éves kitartás, csak eredendő erőtől lehet. És ezt érzem, látom, vallom.

A.

 

 

Amikor megismerkedtem a tanítással, megéreztem a távlatot az életemmel kapcsolatban. Nagy felismerés volt számomra; az az érzés, hogy igen, ezt keresem gyermekkorom óta. Eszközöket ad nekem, amivel Élni lehet. És barátokat. Olyan társakat, akikkel értjük egymást (vagyis közösen keressük az értést) és akikkel előnyt tudunk kovácsolni abból, ami az együttlétek alatt kialakul. Megoszthatjuk a terheinket, mert Emberré válni nem könnyű.

K.

 

Kerestem valamit, hiányzott valami. Elolvastam sok könyvet, elmentem sokféle helyre, de nem találtam számomra igazit. Olvastam Az ember lehetséges fejlődését Ouspensky-től.

Feltűnt hogy itt a mindennapi életben lehet megtalálni a lehetőségeket, - ami megnyugtatott.

Tetszett, hogy egy intézményről, iskoláról van szó, ami segíthet nekem. I-el és J-vel történt személyes találkozásom után pedig úgy éreztem, hogy találtam valamit, aminek az intenzitása meghalad engem. Gurdjieff ideái olvasása pedig feltöltött lelkesedéssel és megmozgatta a gondolataimat.

A.

 

Az életben sokszor elbukva, majd felállva, lassan erre a megállapításra jutottam: mintha tanítgatna valaki, akivel valamilyen közvetlenebb kapcsolatra lenne szükségem ahhoz, hogy ne csak a tanult, tudott keresztény szolidaritás, vagyis adás, szolgálat és szelídség gyakorlata határozza meg életvitelemet, hanem ezek bennem lévő forrása.

Utólag megértődött bennem annak értése is, hogy ennek keresése sem tőlem indult, mert életem minden jelentős mozzanata csak ennek előkészítéséül szolgált.

A legközvetlenebb vonzerőt pedig Gurdjieff bennem rezonáló szerves idea-hálózatának megérzése, majd megértése váltotta ki, mely lassan egyetlen ideába sűrűsödött: teljes lényemmel részt-venni, részt-adni az emberré válásom és ezzel másokat szolgálásom folyamatában.

I.

 

Az én esetem kissé más, mivel nem volt csoport, ahova csatlakozni lehetett volna, viszont a tanítást csak általa lehetett megkapni, tehát alakítani kellett egyet.

Az indíttatás nyilván a Töredékek igazsága volt és aztán találkoztunk P. Mihállyal, aki által ez hitelessé és elérhetővé vált. Ott volt a vágy, csatlakozni valami nagyobbhoz, ami meghalad, és annak részévé lenni. Persze sok illúzióval indultunk és úgy, hogy semmit sem ígértek nekünk.

Miért ez, és nem más? Kellettek a referenciák, a barátok és személyes együttlétek.

J.

 

Dicsőfi Endre tanító ismertetett meg Gurdjieff tanításaival. Ismeretségi körömben ekkor többen jártak már egy csoportba, ahol a Gurdjieff által tanított szent táncokkal foglalkoztak. Nagyon érdekelt, milyenek lehetnek ezek a mozgások. Az első alkalommal, amikor találkoztam ezekkel a táncokkal, a zene és a mozgás mélyen megérintett. Ezt a csoportot Nisha Maggioni vezette, egy ideig dolgoztam vele, az ő budapesti csoportjával, aztán rajta keresztül ez a budapesti kis csoport kapcsolatba került a yorki angol csoporttal. Egy idő után - egyéb okok miatt - a csoport annyira leredukálódott, hogy összesen hárman találtuk magunkat. Ekkor jött velünk szembe a Hollán- csoport, és jó 8 éve lassan csatlakoztam ehhez a csoporthoz.

Hogy miért ez a "tanítás"? Egyszerű, letisztult és érthető (hazugságmentes) képet kaptam általa a világról és annak működéséről. Olyan munka, amit bármikor tudok végezni, nem kell semmilyen beavatásra, külön órára menni, ezt bármikor tudom csinálni és rajtam múlik mennyit csinálom. Kézzelfogható eszközt kaptam ahhoz, hogy ténylegesen kapcsolatba kerüljek általa önmagammal, és valami mással.

K.

A Töredékek igazságai számomra egyértelműek. Azzal szembesültem, hogy kimond egyértelmű, de az életben soha meg nem fogalmazott tényeket, amik vagy a saját tapasztalatom alapján, vagy az esetbe, helyzetbe, stb. józanul belegondolva azt az élményt adja, hogy hát persze… nem is lehet másképp.

A valóságot, vagy annak akár egy szeletét látva már nem kérdés, hogy van itt valami, ami után érdemes tovább kutatni.

Ami viszont a legfontosabb: soha senki nem ígért semmit (haladás, magasabb szint, hasonlók), csak a lehetőséget, hogy a közös keresésben minél személyesebb az egyéni munka, annál inkább válik egyúttal közössé. (Ami megint csak egy belülről kétségtelen igazság.)

I.

Amikor kapcsolatba kerültem a munkával (és K.-vel) ő már több, mint 5 éve benne volt.
A döntő momentum az volt, amikor M.-el beszélgethettem és feltehettem neki azt a kérdést, hogy ez egy tanítás-e. Sőt, amikor érdemben meg is válaszolta (tőle szokatlan konkrétsággal), hogy NEM, "Ez egy közös élő, változó keresés."

Ami még a kérdés szempontjából fontos lehet, hogy folyamatosan azt éreztem, hogy a bizonytalankodó, felszínes közeledésem folyamán részéről megértést, toleranciát, türelmet, védettséget kapok.
Ő nem ragaszkodott a formális szabályokhoz, feltételekhez. Ez az! Nem támasztott feltételeket...

Remélem tudtok vele mit kezdeni.

N.

 

Miért is…? Miért is…?
Fogalmam sincs…! (Hazafelé menet, a peronon állva, egyszerre csak ez csattant a  homlokom belső felületén, hogy ezután, szigorúan meghatározott szabályok(?)!) szerint, pontok ezrein mandinerezve járja be a rendelkezés(é)re álló „belső” ter(me)t, amíg a rá vonatkozó törvények kényszere alatt le nem cseng magától; közvetlenül utána..., talán vele egy időben(?), meg egyre csak ez kezdett előtolakodni a koponyámban: „Az út, mely szóba-fogható,/nem az öröktől-való;/a szó, mely rája-mondható,/nem az örök szó./Ha neve nincs: ég s föld alapja;/ha neve van: minden dolgok anyja.”
(Végül pedig egy „íz” sejlett föl valamivel a plexus solaris(om) mögött:)  Úgy érzem, egy tökéletes(en) (meg)szerkeszt(ődö)tt ok-okozati lánc(olat) csúcsán(!) kerültem ide, (ahol most vagyok)… A kérdés: „hogyan tovább...(?), van-e/lesz-e tovább (is)?
F.