top of page
atelier-copy.jpg

MŰHELYEK

Kisebb, műhelynek nevezett csoportokban a következő témákkal dolgozunk:

  1. Felolvasás
    A felolvasásaink során két dologra törekszünk.
    Gurdjieff ideáinak megismerésére írott művein keresztül.
    A másik törekvésünk egy különleges figyelem megteremtése. Azt a figyelmet, amely egyidejűleg kétfelé irányul, egyrészt önmagunkra, másrészt pedig arra, amit figyelünk, itt a felolvasott szövegre. A hétköznapi életben is szükség van a figyelemre, de ott valami külső dolog vonja el a figyelmünket, a felolvasás során azonban megpróbáljuk mi irányítani azt.

     

  2. Színdarabok feldolgozása
    A munka önismereti része elevenedik meg fizikai formában. Az improvizációs és tradicionális művek kapcsán nyílik alkalom a belső munkára és annak kifejezésére színházi eszközökkel, professzionális irányítással.

     

  3. Fordítások
    A csoport megalakulása óta folyamatosan feladatául tűzte Gurdjieff és tanítványai műveinek fordítását és magyar nyelvű kiadásukat.
     

  4. Ideák
    Az emberi élet egyik érdekfeszítő kérdése a spirituális fejlődés lehetősége a kiteljesedés perspektívájával. Érdekfeszítő, mert a fejlődés és a kiteljesedés egy emberi lény egyenes érdeke.
    Ha azon szerencsések közé tartozunk is, akiknek megadatott, hogy életünk, ha nagy erőfeszítések árán is, de úgy-ahogy rendben van, rendezettek a körülményeink és viszonyaink, akkor megláthatjuk, hogy bár csordultig töltjük napjainkat fontos és érdekes elfoglaltságokkal, valami mégis hiányzik, mert  érdekesek, de nem feszítőek.
    Ez a hiányérzet megfogalmazódhat kérdésekben és kereshetjük a válaszokat sokféle formában. Megláthatjuk, hogy mások is küzdenek ezzel.

    Mi, csoportunk tagjaival közösen megérezhettük az együtt keresés erejét. Gurdjieff élete és munkássága igazi, valóságos perspektívát nyit számunkra az általa hozott ősi ideák tanulmányozásán keresztül.
     

  5. Munka a hangokkal - zenei műhely
    „Ők jól ismerték mindezt és tudták, hogy melyik rezgés hatására a lénynek melyik agyában alakulnak ki adatok, és hogy ezek az adatok milyen új észlelésekhez szolgálhatnak úgynevezett 'új eredmények meghatározóiként'. Az általuk összeállított hangsorozatoknak köszönhetően a lények jelenlétében egyidejűleg különféle természetű impulzusok jelentek meg különböző, teljesen ellentmondó érzeteket idézve elő, amelyek a maguk során szokatlan érzelmeket, és számukra idegen reflex mozdulatokat váltottak ki.”

bottom of page