EGY KOZMIKUS SKÁLA

Minden személynek van egy ideálja, vágyódása valami magasabbra. Bármilyen formát vesz is fel, lényege lénye hívása ehhez az ideálhoz. A hívásra figyelés az imádság állapota. Mialatt ebben az állapotban van, egy ember egy energiát állít elő, egy különös kibocsátást, amely egyedül képes vallásos érzést hozni. Ezek a kibocsátások az atmoszférában koncentrálódnak közvetlenül afölött a hely felett, ahol megjelentek. A levegő ezt mindenütt tartalmazza. A kérdés az, hogyan lehet kapcsolatba lépni ezekkel a kibocsátásokkal. Hívásunk révén tudunk egy kapcsolatot létrehozni, mint egy telefonvonalon át, amely bekapcsol minket és befogadjuk ezt az anyagot annak érdekében, hogy összegyűljön és kikristályosodjon bennünk. Akkor aztán van egy lehetőségünk, hogy megnyilvánítsuk ezt a minőséget és hozzásegítsünk másokat azt megérteni – vagyis, azt  visszaadni. Igaz imádság megalapozza ezt a kapcsolatot és általa lesz táplálva, táplálva ezzel a különös anyaggal, amit Kegyelemnek neveznek. Ehhez, mintegy gyakorlatként, Krisztusra, Buddhára vagy Mohamedre gondolva belélegezzük a levegőt megtartva az aktív elemeket, hogy azok összegyűljenek.

A gondolatot egy kozmikus skálán szükséges megérteni ahhoz, hogy megértsük az emberiség kapcsolatát egy magasabb befolyással. Életünk, élő lényünk szándéka csak azokkal az erőkkel összefüggésben érthető, melyek skálája és nagyszerűsége meghalad minket. Szolgálni vagyok itt, egy nagyság szolgálatára vagyok, melyet mint egy nagyobbat fogok fel, mivel én egy kicsinyke része vagyok. Hív, hogy megértődjön, szolgálva legyen és sugározni tudjon rajtam keresztül. Van egy szükség, hogy alárendeljem magamat ennek a magasabb befolyásnak és egy szükség a hozzákapcsolódásra, neki alárendeltségben szolgálni őt. Kezdetben még nem fogom fel, hogy az én lenni akarásom egy kozmikus akarat és,  hogy lényemnek szükséges önmaga elhelyezése és helyének megtalálása az erőknek ebben a világában. Ezt a lényt szubjektív tulajdonomnak tekintem, olyannak, amit személyes hasznomra használhatok. Keresésem ezen a személyes skálán szervezett, melyen minden egy szubjektív szempontból van mérve – én és Isten. Egy ponton mégis fel kell fognom, hogy az általam érzett szükséglet eredete nemcsak önmagamban van. Van egy kozmikus szükség egy új lényre, amilyenné válhatok. Az emberiség, az emberiség egy bizonyos része igényli ezt. Így aztán, segítségükkel van egy szükségem, hogy megragadjam azt a befolyást, ami éppen felettem van.

Érezzük, hogy enélkül a magasabb energiával való kapcsolat nélkül nemigen van az életnek jelentése. Azonban egyedül önmagunkban nincs elég erőnk azt elérni. Egy bizonyos áramlatot, egy bizonyos mágnesességet szükséges előállítani, amiben minden egyes rész megtalálja a saját helyét, vagyis azt a helyet, ami meg fogja engedni az áramlat jobb megalapozását. Egész felelősségünk ebben rejlik. A hagyományos utak ezt mind elismerik és ezt szolgálják oly módon, hogy egy adott helyen és korban egyezzen az emberek fejlettségével. Ma szükségünk van rá, hogy ismét megtaláljuk a kapcsolatot ezzel az energiával.

Ez az, amiért Gurdjieff elhozta a Negyedik Út segítségét, ami semmit sem zár ki és a kortárs emberekben számításba veszi a különböző funkciók fejlettségét. Ez nem egy új út.  Mindig is létezett, de csak egy korlátozott körben. Ma meg tud újulni a kozmosz két szintje közötti gyengülő kapcsolat. Ez egy nagy munkára hív. Az első lépés olyan központok alapítása, ahol ennek az útnak a megélését keressük másokkal együtt. A tapasztalat váltakozó szerencsével, többé kevésbé álcázott felelősséggel az erők játékán keresztül folytatódik, melyben bizonyos szabadság bukkanhat fel. De ez még csak korlátozott számú embert vonz és ennek az erőnek szüksége van rá, hogy az emberiség egy sokkal szélesebb skáláján váljék érezhetővé.

(Jeanne de Salzmann: Reality of being)