P. D. Ouspensky: Egy ismeretlen tanítás töredékei (folytatás)

 

"...Gondoljanak arra, hogy hogyan fogalmazták meg céljukat önmaguknak, mielőtt idejöttek.”

„Én néhány éve egészen világosan megfogalmaztam célomat” mondtam. „Akkor ezt úgy fejeztem ki magamnak, hogy tudni akarom a jövőt. Ennek a kérdésnek elméleti tanulmányozása folytán arra a következtetésre jutottam, hogy a jövőt meg lehet ismerni és többször el is tudtam érni gyakorlatban, hogy a jövőt pontosan megismerjem. Ebből azt következtettem, hogy a jövőt ismernünk kell és ehhez jogunk van, mert másképp nem tudnánk életünket megszervezni. Ez a kérdés számomra nagyon fontosnak tűnt. Például úgy gondoltam, hogy az ember pontosan tudhatja és joga van tudni, hogy mennyi ideje van még hátra -, halálának napját és óráját. Mindig nagyon megalázónak tartottam ennek tudta nélkül élni, és akkor elhatároztam, hogy addig semmibe se kezdek, amíg ezt meg nem tudom. Valóban, mire jó elkezdeni akármilyen munkát, ha az ember nem tudja, lesz-e elég ideje befejezni?”

„Rendben van” mondta G. „A jövőt megismerni, ez az első cél. Ki más tudja még megfogalmazni a célját?”

„Szeretnék arról meggyőződni, hogy túlélem-e fizikai testem halálát és ha ez tőlem függ, szeretnék a halál utáni létezésem érdekében dolgozni" mondta egy másik.

„Én nem törekszem arra, hogy megismerjem a jövőt, vagy hogy túlélem-e a halált vagy sem” mondta egy harmadik, „ha olyan maradok, amilyen most vagyok. Amit legerősebben érzek az az, hogy nem vagyok a magam ura és ha a célomat kell megfogalmaznom azt mondanám, a magam ura akarok lenni.”

„Krisztus tanítását szeretném megérteni és a szó valódi értelmében szeretnék keresztény lenni” mondta a következő.

„Szeretnék másokon segíteni tudni.”

„Szeretném tudni, hogyan lehet a háborúkat megállítani.”

„Na jó, ez már elég” mondta G. „Most már van elég anyagunk, hogy tovább menjünk. Az elmondott kívánságok közül a legjobb az, hogy az ember önmaga urává váljon. E nélkül semmi sem lehetséges, semmi másnak nem lehet értéke. De kezdjük az első cél vizsgálatával.

Hogy az ember a jövőt ismerje, először a jelent és a múltat kell ismernie minden részletében. A ma az ami, mert a tegnap az volt, ami volt. És ha a ma olyan, mint a tegnap, akkor a holnap olyan lesz, mint a ma. Ha azt akarják, hogy a holnap más legyen, a mát kell megváltoztatni. Ha a ma a tegnap következménye, a holnap szintén a ma következménye lesz. És ha valaki alaposan áttanulmányozza, hogy mi történt tegnap, tegnapelőtt, egy hete, egy éve, tíz éve, akkor minden kockázat nélkül meg tudja mondani, hogy holnap mi fog történni és mi nem. De ma nincs elég anyagunk, hogy erről a kérdésről komolyan beszélgessünk. Ami velünk történik, vagy történhet, három októl függ: vagy a véletlentől, vagy a sorstól, vagy saját akaratunktól. Amilyenek most vagyunk, majdnem teljesen a véletlentől függünk. A szó igazi értelmében sem sorsunk, sem akaratunk nem lehet. Ha lenne akaratunk, már ezáltal képesek lennénk a jövőt ismerni, mert lehetőségünk volna a jövőnket építeni, olyanná tenni, amilyennek akarnánk. Ha volna sorsunk, akkor is tudnánk a jövőnket, mert a sors együtt jár a típussal. Ha a típust ismerjük, akkor a sorsát, vagyis mind a múltját, mind a jövőjét ismerhetjük. De a véletlenek előre látása akkor is lehetetlen marad. Ma az ember ilyen, holnap másmilyen; ma egyvalami történik vele, holnap másvalami.”

„De ön nem tudná-e előre látni, hogy velünk mi fog történni?” kérdezte valaki. „Vagyis mit tud mindegyikünk elérni az önmunkálás eredményeként és érdemes-e ebbe neki belekezdeni?”

„Ezt lehetetlen megmondani” válaszolt G. „Csak az ember jövőjét lehet megjósolni. Bolond gépezetek jövőjét nem lehet megjósolni. Azok iránya minden pillanatban megváltozik."