G. I. Gurdjieff: A Mindenségről és Mindenről, avagy Belzebub elbeszélései unokájának (folytatás)

 

"....Ebben az időszakban, amikor minden földi három-központú lény ennek az öt törekvésnek alapján tudatosan élt és dolgozott önmagán, ennek köszönhetően közülük sokan hamarosan igazi, mások által is észlelhető objektív eredményeket értek el.

Ezek az objektív érdemek természetesen rájuk vonták környezetük lényeinek figyelmét, akik megbecsülést és tiszteletet kezdtek tanúsítani irányukban, sőt örömmel próbáltak méltóvá válni arra, hogy magukra vonják eme kiemelkedő lények érdeklődését, hogy felvilágosításokat és tanácsokat kapjanak tőlük arra, hogy a maguk során hogyan tudnák hasonlóképpen tökéletesíteni magukat.

Ezek a kiemelkedő lények akkor kijelölték maguk között, vagyis az egyenlő érdemű lények között azt az illetőt, aki a legmesszebbre jutott, és minden öröklődési vagy egyéb jog nélkül, automatikusan ő lett mindannyijuk főnöke.

Mennél inkább elismerték főnöki minőségét, annál szélesebb körre terjedt ki a hatalma, nemcsak a közeleső szárazföldeken, hanem még a távoli kontinenseken és szigeteken is.

Abban az időben ezeknek a főnököknek tanácsai és felvilágosításai, és általában minden amit mondtak, az ottani háromagyú lények számára szent törvénnyé vált; örömmel és odaadással követték, ellentétben azzal, ami Ashyata Sheymash Szent Munkája eredményeinek elérése előtt történt – és ami manapság ismét történik, miután eme munka gyümölcseit ők maguk rombolták le.

Vagyis manapság kedvenceid, ezek a különös háromagyú lények a főnökeik, vagy ahogy ők nevezik az “uralkodóik” parancsait és rendelkezéseit csakis az úgynevezett “szuronyaiktól” vagy, “tetves celláiktól” való félelemből követik, amiből ezeknek a főnököknek és uralkodóknak bőven áll rendelkezésükre.

Ashyata Sheymash Szent Munkájának akkor egészen meghatározott következményei voltak kedvenceid különleges pszichizmusának ama borzalmas megnyilvánulására is, ami az ő “ellenállhatatlan szükségletük egymás létezésének periodikus elpusztítása."