top of page
stiahnuť.jpg

Gurdjieff beszél tanítványainak 

Fordította: Hollán László, Fecskés Judit, Molnár Irén, Püski István, Farkas István. Püski Kiadó, Budapest 2007.

Gurdjieffet ma világszerte nagy szellemi mesterként tartják számon. A könyvben összegyűjtött feljegyzések azokról az összejövetelekről szólnak, melyeket Gurdjieff körül estéről estére tartottak.

Részlet a könyvből:

„Az ember többszörös lény. Általában amikor magunkról beszélünk, az „én”-ről beszélünk. Azt mondjuk 'én ezt csinálom', 'én ezt gondolom', 'én ezt akarom csinálni' – ez azonban helytelen. Ez az 'én' nem létezik, helyesebben kicsi ének százai, ezrei vannak mindannyiunkban. Magunkon belül felosztottak vagyunk, de csak megfigyeléssel és tanulmányozással tudjuk felismerni, hogy lényünk többszörös. Egyik pillanatban az egyik 'én' tevékeny, a következő pillanatban egy másik. Az 'ének' ellentmondásban vannak bennünk, ezért nem működünk harmonikusan.

Általában funkcióinknak és erőnknek csak egy parányi részével élünk, mert nem ismerjük fel, hogy gépek vagyunk, és nem ismerjük a mechanizmusunk működését és természetét. Gépek vagyunk. Teljesen a külső körülmények irányítása alatt állunk. Összes tevékenységünk a külső körülmények nyomásával szembeni legkisebb ellenállás vonalát követi. Próbálják ki a gyakorlatban: tudnak-e parancsolni az érzelmeiknek? Nem. Megpróbálhatják megsemmisíteni őket, vagy az egyik érzelmet egy másikkal elkergetni. De nem tudják őket kontrollálni, ők kontrollálják magukat.

bottom of page