Analóg hegy
Az enigmatikus fiatal francia író, költő éppen akkor találkozott G.I. Gurdjieff-el és tanításával, amikorrs keresésében már mindenből kiábrándult. E tanítás befolyása alatt, élete utolsó éveiben írta ezt az analógiák hordozta "kalandregényt". Mi ez a hegy? Az emberiég közös álma lenne? Vagy maga a valóság? Barátok egy maroknyi csapata elindul keresni és megfejteni a titkot.
Részlet a könyvből:
"Történetem egy ismeretlen kézírással kezdődik egy borítékon. Csak a nevem volt ráírva
és a Revue des Fossiles 1 címe, aminek munkatársa voltam, és ahonnan ezt a levelet
továbbították, mégis ez a néhány tollvonás az erőszaknak és a gyengédségnek ravasz
ötvözetét közvetítette. Túl a küldő lehetséges személye és a levél tartalma feletti
kíváncsiságomon, egy homályos, de erőteljes előérzet ébredt bennem, hasonlatos ahhoz, mint amikor „követ hajítanak a nyugodt, békás pocsolyába”. Mélyen bennem, buborékként emelkedett a felismerés, hogy életem az utóbbi időben ugyancsak pangóvá lett. Így amikor felnyitottam a levelet, nem vagyok benne biztos, hogy lélegzetvételnyi friss levegőként érintett avagy egy kellemetlen léghuzatként.
Ugyanaz az egyetlen mozdulatnak tűnő lendületes folyóírás az alábbiakat közölte: Uram! Olvastam az Analóg hegyről írt cikkét. Mostanáig azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki meg van győződve annak létezéséről. Ma már kettő van belőlünk, és holnap tízen leszünk, talán többen, és megkísérelhetünk egy expedíciót. Muszáj találkoznunk késedelem nélkül. Amint tud, hívjon fel a lenti számok valamelyikén. Várni fogom a hívását. Pierre Szogol Pátriárkák Átjárója 37. Párizs
(Majd öt vagy hat telefonszám következett, amelyeken a nap különböző időszakaiban
hívhatom.) Már majdnem el is felejtettem a cikket, amire a levél írója utalt, és amely körülbelül három hónappal azelőtt jelent meg a Revue des Fossiles 1 májusi számában. Bár hízelgett egy ismeretlen olvasó érdeklődésének eme bizonyítéka, azért a kissénél
kellemetlenebbül éreztem magam, amiért valaki komolyan, majdhogynem tragikusan vette azt az irodalmi fantáziát, ami engem írás közben elragadott, de amiből mostanra már csak egy távoli kihűlt emlék maradt. Újraolvastam a cikket. Egy meglehetősen futólagos tanulmány volt a hegyek szimbolikus jelentőségéről az ősi mitológiákban. A szimbólumok különféle értelmezési rendszerei akkorra már hosszú ideje a kedvenc tanulmányi területeim voltak, és naivul azt hittem, hogy értek valamit a témához. Hovatovább egy hegymászó szenvedélyével szerettem a hegyeket. Az, hogy két ennyire eltérő érdeklődési terület ugyanabban a tárgyban – a hegyekben – találkozott, bizonyos helyeken lírai színezetet adott a cikkemnek. (Ilyen egybeesések, bármennyire összeférhetetlennek tűnhetnek is, nagy szerepet játszanak annak megszületésében, amit közönségesen költészetnek nevezünk; ezt a megjegyzést a kritikusoknak és esztétáknak szóló javaslatként is megkockáztatom, akik ennek a titokzatos nyelvezetnek a mélységeit megvilágítani törekszenek.).."