"Szükségem van-e egy mesterre, vagy legalább is egy vezetőre?

Első látszatra természetesen igen. Talán nem is érdemes magyarázgatni miért.

Pedig ha jobban megvizsgálom a valódi helyzetemet, egyrészt személyes követelményeimet, másrészt a szilárd elhatározásomat arra, hogy életemben a „Munkának” elsődleges helyet adjak, a „Töredékek” egyik mondata jut eszembe: „a tanítvány nem ér többet egy lyukas garasnál, de más mestert nem akar, mint Jézus Krisztust... Az sohasem jut eszébe, hogy még ha találkozna is egy olyan mesterrel mint Jézus Krisztus ... nem volna képes követni...” Ami engem illet például, nem hiszem, hogy képes lettem volna Monsieur Gurdjieffet sokáig követni.

Akárhogy lenne is, ő már nincs közöttünk. Közvetlen tanítványai, akik már kevesebbet követeltek, szintén nincsenek többé velünk. A konkrét kérdés ma más formában jelenik meg: „Mi hiányzik nekem ahhoz, hogy a mély vágyamnak megfelelően tudjak dolgozni?”

Ami például engem illet, számomra világos, hogy abban, amit M. Gurdjieff, úgy közvetlen tanítványai révén, mint írott művében, zenéjében és a mozgási gyakorlataiban továbbadott, abban minden jelen van, ami a munkát lehetővé teszi. Úgy tűnik a modern életnek nem éppen az felel meg, hogy az ember egy fizikailag jelenlevő guru ashramjába menjen tanulni. Úgy tűnik, mintha Gurdjieff ezt már előre látta volna, és ezért csak arra törekedett, hogy mielőbb mindenki számára felfedje az ő saját belső mesterét. Mintha néha azok számára, akik túlzottan ráhagyatkoztak csak ezért tette volna lehetetlenné azt, hogy mellette maradjanak...

"...Ez a belső mester állandóan jelen van mindannyiunkban. Ha mély kapcsolatban tudnánk lenni lelkiismeretünkkel, akkor az élet minden viszontagsága közepette is megtalálnánk emberi hivatásunkat. A kérdés, ami ezek szerint fennáll: „ki, vagy mi segíthet nekem abban, hogy gyakrabban lehessek belső mesteremnek irányítása alatt?” Ezért például kétségtelen, hogy amilyen gyakran csak lehet tanuljak másoktól! Nem tud az ember sokáig egyedül dolgozni. Minden bizonnyal mondhatjuk, hogy úgy Monsieur Gurdjieff mint mások munkájának köszönhetően ehhez is, még élő formában minden a rendelkezésünkre áll. Természetesen értelmetlen lenne ennek mechanikus folytatása az adott formák folyamatát követve, sőt még káros is. Ezen az úton sokkokra van szükség, amit egyedül az önmagunkon végzett tudatos munka felújítása tesz lehetővé.

Továbbra is engem illetően, ehhez a másoktól való tanuláshoz a jelenlegi helyzetben két egymást kiegészítő lehetőséget látok. Az első: azoktól tanulni, akik többet értenek mint én, vagy – anélkül, hogy „mesternek” nevezhetném őket, - nálam magasabb szinten vannak. Mindig próbáltam elősegíteni és megragadni az adott alkalmakat, hogy ilyen emberekkel dolgozhassak. Ugyanakkor ezek az alkalmak általában csak ideiglenesnek bizonyulnak, és „meg kell fizetni” értük, az ember idejével, erőfeszítéseivel a munkában, vagy akár pénzbeli kiadásaival is. Azt is fontos figyelembe venni, hogy ez a magasabb szint, vagy értés hirtelen megjelenhet valakinél, aki nálam sokkal tapasztalatlanabb („fiatalabb”) a munkában: akkor ő a „mester”. Mindenkitől, aki őszintén próbál dolgozni saját magán, tanulhatok valamit.

A második lehetőség nincs mindig felismerve. Abban nyilvánul meg, hogy az ember továbbadja másoknak azt, amit már jobban ért. Ezért a tevékenységért is meg kell „fizetni”, megfizetni előre, és talán sokáig. Ugyanakkor lényeges bizonyos félreértések elkerülése. Például azt, hogy tudatos legyen az ember arról, milyen kevés az, amit másoknál jobban ért, hogy ne játssza meg a Mester szerepét, hogy képes legyen a továbbadás formáit a változó körülményeknek megfelelően felújítani anélkül, hogy a lényeget elvesztené, stb. Kifejleszteni a lehetőségét annak, hogy az ember többé-kevésbé felelős legyen olyan emberekkel szemben, akik meg szeretnének tanulni önmagukon dolgozni, az igen nagy követelményekkel jár. Ezért fontos ténylegesen önmagán dolgozni, hiszen csak ezzel lehet ezt elérni és másokat megérteni.

Valójában ez a két lehetőség jól ki van fejezve a „Töredékek”-ben azzal a képpel, ami az „út”-hoz vezető „lépcső”-ről szól. Mi nem vagyunk az „út”-on, ahol minket már a „belső Mester” irányítana. Azonban jó hasznát tudjuk venni azok segítségének, akik már a felettünk levő lépcsőfokon vannak, és akik szinte „kénytelenek” segíteni nekünk feljebb lépni, különben ők maguk sem tudnának tovább menni. Hasznos lehet számunkra az a kölcsönös segítség is, amit a velünk egy szinten levő emberek nyújtanak. És főleg, előkészíteni valakit arra, hogy a mi helyünkre léphessen fel."  (HL 2008. szeptember)