Mozgásgyakorlatok


A « szakrális táncok », melyekre G. I. Gurdjieff ázsiai utazásai során rátalált, s melyeket azután főleg franciaországi tartózkodása alatt Madame de Salzmann segítségével kidolgozott, minden bizonnyal életművének talán a legkülönlegesebb részét képviselik. „Mozgásgyakorlatok” formájában ma is tanulmányozzák azok, akik Madame de Salzmann nyomában Gurdjieff tanítását követik.
Habár e szakrális táncok, vagy mozgásgyakorlatok látványa is rendkívül figyelemre méltó, az igazi céljuk sokkal mélyebbre mutat. Ezért akik a mélyebb cél értelmében gyakorolják, nem tartanak „bemutatókat” kívülállóknak, hiszen a külső forma a belső tartalom értése nélkül félrevezető lehet.
Az érdeklődő talán mégis egy benyomást nyerhet abból a néhány részletből, amit Peter Brook „Találkozások rendkívüli emberekkel” című hitelesen megrendezett filmje tartalmaz. Ebben a „szakrális táncokat” Madame de Salzmann felügyelete alatt egy olyan csoport hajtja végre, melynek több tagja azokat még Gurdjieff jelenlétében gyakorolta. Ezzel szemben az Interneten egyre több az eredeti forrástól többé-kevésbé eltávolodott csoport reprodukciója található. Ezek külső formájukban ugyan aránylag közel állnak az eredetihez, belső tartalmuk azonban a hozzáértő számára kétséges.
Függetlenül attól, hogy mi jelenik meg manapság az Interneten, tudni kell azt is, hogy az emberek fejlődéséhez elengedhetetlen, objektiv tudás továbbadásában milyen fontosságot tulajdonított Gurdjieff az eredeti objektív művészet szerepének. A „Belzebub elbeszélései unokájának” című művében a „Művészet” fejezetben ezt így fejezi ki:

Valójában a babiloni korszak lényei által tudatosan megvalósított művekhez kapcsolódó tudományuknak két ágazata véletlenül kedvező körülményekre talált, és bizonyos elemeik nemzedékről nemzedékre szálltak részben tudatosan olyan lények révén, akik magukra vállalták a továbbadásukat, részben automatikusan.
Az egyik ilyen ágazat nemrég szűnt meg létezni, de a másiknak, szinte változatlanul sikerült eljutnia bizonyos kortárs lényekhez.
Ez az az ágazat, amelynek elemei a “szakrális táncok” révén lettek továbbadva nekik.
És egyedül ez, a babiloni tudósok kora óta érintetlenül maradt ág teszi lehetővé néhány ottani háromagyú lény számára, hogy miután bizonyos tudatos erőfeszítések segítségével megfejtették azokat, a különféle, bennük elrejtett és a saját lényük számára hasznos információkat megismerjék.

Ez egy egészen más távlatot nyit meg számunkra, melyben a „mozgásgyakorlatok” szerepe nem a látványosság, hanem elsősorban az, hogy a testünk mozgásán keresztül „valamit” megtapasztaljunk, megértsünk, megtanuljunk. Valamit, ami sokkal magasabbra, messzebbre, mélyebbre hatol mint az amit manapság a legkülönbözőbb, - egyébként hasznos - testi gyakorlatok révén el lehet érni. Valami „szakrálisat”, amiben a test a gondolat és az érzelem részvételére egyaránt szükség van. És ehhez elengedhetetlenek azok a körülmények, - mint például az objektív testtartás sorozatok, a különleges zene - melyeket Gurdjieff létrehozott és továbbadott.

Pauline de Dampierre-nek itt következő interjúja* és Solange Claustres könyvének** részletei több fényt vetíthetnek a mozgásgyakorlatok külső és belső világára.

*Pauline de Dampierre vezető szerepet foglalt el Madame de Salzmann mellett a mozgásgyakorlatok tanításában is.
(Les mouvements, dans : Dossier H, Gurdjieff, L’Age d’Homme, page 129).

**Solange Claustres, aki Párizsban él, közvetlen Gurdjiefftől tanulta a mozgásgyakorlatokat, és még az ő jelenlétében tanította is azokat.
(Solange Claustres: La prise de conscience et G. I. Gurdjieff, Edition Eureka