Solange Claustres

-A TÁNCOK - MOZGÁSI GYAKORLATOK -
Egy tanítás szavak nélküli átadásának művészete.

Gurdjieff tanítását két alapvető tevékenység alkotja:

- a szóbeli tapasztalatcsere a tudatossá válásról, a belső gyakorlatok, és a test érzékelésének gyakorlatai, valamint ezzel együttesen

- a „mozgásgyakorlatok”-nak nevezett táncok, ami e tanítás alkalmazása belső gyakorlatok révén, amelyeket a mozdulatokkal, pozitúrákkal, ritmusokkal és mozgásokkal egyidejűleg kell végrehajtani.

Ezeket a mozgásgyakorlatokat több sorozat pozitúra, szimmetrikus testtartás, ritmus, számolás képezi, amit együtt, egy szigorúan meghatározott módon kell végrehajtani.

A végrehajtásukhoz egy tudatos és szándékos figyelemre van szükség. Ezt a sajátságos figyelmet a gyakorlatok fegyelme, egy mély elhatározottság, valamint a test, az érzelem és a gondolat ellenőrzése fejleszti ki.

Különféle sorozatok vannak: hieratikus (hagyományos) pozitúrák, geometrikus alakzatok, imák, táncok, dervis táncok: forgók, tapsolók, kopogók. Több gyakorlatban a beszéd is részt vesz.

A gyakorlatokat csoportban végzik, az résztvevők sorokban, vagy alakzatban helyezkednek el. Minden egyes ember összetett, disszimetrikus, nagyon pontos pozitúrákat valósít meg, melyek testének összes részét külön igénybe veszik, egészen az ujjai hegyéig. Mindenkinek van egy saját ritmusa, számlálása. A mozgások, mozdulatok, a különféle intermezzók összefonódnak.

Monsieur Gurdjieff minden egyes ilyen mozgási gyakorlathoz alkotott egy zenét ami megadja annak sajátos ritmusát és dallamát. Gurdjieff felügyelete alatt Thomas de Hartmann a zenét zongorára alkalmazta.

Teljességükben végrehajtva ezek a gyakorlatok megváltoztatják a vérkeringést, a lélegzés ritmusát és az agy oxigén ellátását. Ha sikerül mindezt mozgás közben egyidejűleg fenntartani, akkor egy tisztánlátó állapot jön létre, egy jelenléti tudatállapot. És ez egy valódibb kapcsolatot teremt az emberben saját magával.

A test láthatóvá tevése befolyással van az érzékelésre. Egy pszichikai állapot bizonyos testtartásokat automatikusan magával von. Tehát a pszichikai állapot megvá1toztatása egy változást idéz elő a testtartásban. És fordítva: a testtartások befo1yásolják az érzelmet és a pszichizmust.

Minden pozitúra egy meghatározott belső állapotnak felel meg, amit én e pozitúrák tudatosításának különleges tanulmányozása révén éreztem meg. Ezeknek a mozgási gyakorlatoknak elve az, hogy mondhatnánk egy „szöveget” nyújtanak, melynek minden egyes gesztusa és ami azt követi, szavakat, mondatokat képvisel, amit, mint egy rejtjeles írást, meg kell fejteni. Se G. Gurdjieff se Madame de Saltzmann sohasem magyarázta meg nekünk a jelentését ezeknek a pozitúráknak, de az a szigorúság, amivel megkövetelték, hogy még csak egy kicsit se torzítsuk el, egy írás tanítására emlékeztetett.

A gyakorlatok bonyolultsága, az ön-jelenlét, a mozdulatok összhangba hozása egy hibátlan végrehajtás érdekében, mindez egyidejűleg az egésznek egy belső ábrázolását és emlékezetben tartását kívánta meg. Ezen a pontos munkán keresztül G. Gurdjieff mozgási gyakorlataival egy teljesebb, finomabb kapcsolat jön létre a gondolat, az érzelem és a test között Ezek a különleges körülmények lehetővé teszik, hogy a mozgási gyakorlatok során a belső állapot, a gondolat, az érzelem, az észlelés, az érzékelés és azok kölcsönös viszonya fokozatosan átváltozik.

A hozzájuk fűződő belső gyakorlatokon keresztül, és G. I. Gurdjieff zenéjének köszönhetően, számomra a mozgási gyakorlat egy a test által megérzett „hang” rezonanciája volt, egy betöltött tér érzékelése; a lény rezgése ahol az érzelem megjelenik, ismeretlen, finom, nyugodt, mély, feltárva egy távlatot, saját magamnak egy szokatlan teljességét.

G. Gurdjieff magatartása miközben nekünk a gyakorlatokat tanította, a figyelmének élessége, az intenzitása és sűrűsége annak, ami átadott, valamint az a mély érdeklődés ami betöltött miközben azokat végeztem, energiával és boldogsággal töltött el. Számomra ezek a gyakorlatok rendkívül gazdag és rendkívül mély tapasztalatok voltak, amelyek kiegészítették és gyakorlatba vitték tanítását és ez a különleges zene engem mindig mélyen érintett, egy hitelességet éreztem benne, egy nyelvezetet, melynek eredetét megmagyarázni nem tudtam.

...

... Én azonnal, minden nehézség és erőfeszítés nélkül el tudtam végezni ezeket a gyakorlatokat, pedig az osztályban a legtöbb résztvevő figyelmét főleg a pozitúrák sorozata foglalta el, és alig maradt belőle az adott gyakorlatba foglalt belső gyakorlatra.

Így én a mozgási gyakorlatok közben képes voltam a velük együtt megadott belső gyakorlatokat is végezni, átélni, átérezni, és azok tartalmát megkapni.

Csodálatos élmény volt ez. Megmutatta nekem, hogyan tudott, és hogyan kellett a G. által adott munkának az életbe beleilleszkednie.

A mozgási gyakorlatok során átélt nehézségek mint egy tettenérés, feltüntetik a hibás működéseket, a gondolatok, az emóciók állandó közbelépését, a felesleges feszültségeket, amelyek automatikusan mindig visszatérnek. Sok időre van szükség, mire a gyakorlatok megközelítenek egy olyan cselekvést, ami a lény teljességét érinti.

Túl gyakran történik, hogy valaki csak megtanul egy mozgási gyakorlatot, de belsőleg nem dolgozik. A többé-kevésbé tehetséges embereknél úgy tűnhet, hogy jól végzik, azonban egy olyan valaki számára, aki ismeri a valódi belső gyakorlatát ennek a tanításnak és a velejáró gyakorlatoknak látható, hogy helytelenek, hogy a leglényegesebb hiányzik.

…

Egy osztályban minden egyénnek „dolgoznia” kell olyan értelemben, hogy minden másodpercben jelen legyen, figyelmét a testével való kapcsolatra irányítva, és a pozitúrák, az egymást követő mozgások legpontosabb végbevitelére.

A tanulók megkapják a körülményeket és felvilágosításokat, de csak saját maguk tudják a jelenlétükhöz, a saját magukhoz való kapcsolathoz szükséges erőfeszítést megtenni, a mozgási gyakorlat helyes végbeviteléhez szükséges összpontosított figyelemmel. Ezt helyükben senki sem teheti meg.