Pauline de Dampierre


D.H.: A mozgásgyakorlatok fontos szerepet töltenek be Gurdjieff tanításában. Mi a szerepük?

P.D: A mozgásgyakorlatok munkája lehetővé teszik számunkra a gyakorlat valóságán keresztül a tanítás olyan meghatározott szempontjainak megértését, ami másképp nem lenne megközelíthető.

Az első szempont a test szerepe. Általában egy kezdő valójában nem érti a mozgásgyakorlatok jelentőségét. Nincs tudatában mi a kapcsolat a teste állapota és aközött amit önmagában keres. A mozgásgyakorlatok végzése e kapcsolat tanulmányozásának speciális módja. Egy adott pillanatban ezek feltárják számára azt a bámulatos lehetőséget, hogy a teste bevonható a belső keresésbe, ha megfelelően fordul hozzá. Más pillanatokban megmutatják számára, hogy teste milyen mértékben válik akadállyá a feszültségei és tehetetlensége folytán.

A másik szempont a küzdelem erényét tárja fel, a mélyreható hatást amit a mozgásgyakorlatok során gyakorolhat, ha bizonyos pontosan meghatározott feltételek kísérik. Amikor látszólag leküzdhetetlen akadályokon túlhaladnak, a létezés belső állapota néha megváltozik. A fáradság és más akadályok eltűnnek. Akkor mondhatjuk, hogy a küzdelemnek magának van egy átalakító ereje. Az érzelem sokkal bizakodóbbá, a gondolat világosabbá, a test könnyebbé válik. És a gyakorlat után, a test megőrzi annak nyomát. Többé már nem ugyanaz. Mintha megkereszteltté, beavatottá válna. Ez egy jóttevő állapot. És egy új távlat nyílik a keresésre.

Ekkor azonban rá kell jönni arra, hogy az élmény minősége mindenek előtt a cél minőségétől függ. Ez mint egy törvény. Ha célom csak a mozgásban levő testem kellemes érzete, követve a zenét, a sikervágy, megfelelni bizonyos külső követelményeknek, akkor nem lépünk túl egy szinten. A mozgásgyakorlatnak csak akkor jelenik meg igazi értelme, ha egy belső összeszedettséggel jár együtt, melyet Gurdjieff „jelenlétnek” nevezett.

Akkor egészében felfogjuk, hogy a mozgásgyakorlatok egy részét képezik egy tanításnak, melynek különböző oldalai az önmagáról való tudat fejlesztésére irányulnak. Elkötelezve ezeknek a gyakorlatoknak, az ember kezdi megérezni, hogy olyan mélyebb belső energiákkal próbálkozik kapcsolatba kerülni magában, amik eddig teljesen ismeretlenek voltak számára.

...

D.H.: Egyesek, még azok között is akiknek elmélyített tudásuk van Gurdjieff eszméiről, nem értik, hogy a mozgási gyakorlatok miért képezik szerves részét ennek a tanításnak?

P.D: Ez csupán azt mutatja, hogy mit sem tudnak a test szerepéről, és hogy nincs is kedvük azt figyelembe venni. Érezni saját magát egy nehézkes, alkalmazkodni nem tudó testtel, mely megakadályozza a keresését annak, ami bennünk a legjobb egy kínos benyomást kelt. Gurdjieff azt mondta, hogy az összes központunkkal kell dolgoznunk. Szüntelenül erre tért vissza. Ezt azonban nem lehet egyik napról a másikra elérni és mi nem szeretünk olyan körülmények között lenni, ahol a képtelenségünket érezzük a válaszra. Pedig kétségtelenül ez volna az egyetlen módszer arra, hogy valami újat találjunk önmagunkban.

...

D.H.: Van egy bizonyos szint, amikor a test nyugodt, szabad, egészséges, és egy bizonyos pontig rendelkezésre álló. Vajon nem létezik egy másik szint, ahol finom ellenállások jelennek meg, és ahol valaki elkezdi érezni, hogy valami nagyon mély zárva marad? Egy nagy látszólagos fellazultság, de ugyanakkor lent mélyen van egy ellenállás ami nem enged fel.

P.D: Ez teljesen így van. Lehet egy egészséges teste, lehet természetesen fellazult, és ez mégis csak egy bizonyos szinten marad. Ebben a fajta nyugalomban még számos feszültség van, amit nem ismerünk fel és ami ellenáll annak, amit keresünk. A közönséges nyugalom nem elég. Segítségre van szükségünk megérteni, hogy ez miért nem elég.

...

Eleinte a mozgási gyakorlatok során a nehézség a külső kihívásból ered: megérteni az egymást követő mozdulatokat és visszaemlékezni rájuk. Azonban ahhoz, hogy az ember megértse saját nehézségét, hogy kapcsolatba jusson saját, „eszenciális” képtelenségével, egy másfajta követelményre van szükség. Egy érzékenységre, egy olyan kapcsolatra a testtel, mely pontosan mutatja honnan ered a mozgás. Rájönnek, hogy mi az ami helyes, és mi a helytelen. Akkor kezdődik egy igazi munka. Ha nincsenek meg sem a megfelelő körülmények, sem elegendő idő egy ilyen tapasztalat átélésére, a gyakorlatok egy közönséges szinten maradnak; semmi sem alakul át valójában.

...

D.H.: Az „Impulzusok és attitűdök”-nek nevezett gyakorlatban úgy tűnik, mintha az egyik a fellázadást fejezné ki. Egy ilyen állapotban, amit nem igazán nevezhetünk szakrálisnak, van talán valami jogos. Maga Belzebub, Gurdjieff hőse, nem lázadt-e fel az őt körülvevő igazságtalanság ellen?

P.D: Megjelenik bennünk a kísértés, hogy mindenféle magyarázatot találjunk. De csak utólag, amikor már elfordultunk attól ami bennünk történt, az áramlattól ami szabaddá tett. Amikor ez történik ez annyira csodálatos, hogy semmit sem mondunk. Csak érezzük, hogy valami tisztaság van bennünk, hogy a fontos az, hogy van egy testünk, van figyelmünk melyek elég szabadok maradnak ahhoz, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjanak a mozgással ami megjelenik. Ez a kiváltságos pillanat azonban nem tartós, és valamilyen formában ismét a megszokott gondolataink hatalmába esünk.

...

D.H.: Nehéz állandóan megmaradni ebben az eszenciális, transzcendentális dimenzióban. Ugye nem egyszerű a megtapasztalása sem a továbbadása?

P.D: Igen, ez tényleg nehéz. Hogyan találjunk szavakat, melyek érezhetővé tudnák tenni azt, amiről beszélni akarunk? Például hogyan foglaljuk szavakba azokat a benyomásokat, melyeket bizonyos múltban készült művészeti alkotásoktól kapunk, mint az egyiptomiak a románkoriak, vagy a gótikusak? Érezzük, hogy ezek valami ismeretlen megjelenítései, egy bizonyos rezgésé, mely különbözik a miénktől és ugyanakkor visszhangra talál bennünk. És amikor megkapjuk ezeket a rendkívüli benyomásokat rájövünk, hogy éheztünk és szomjaztunk rájuk, hogy a finom energiáknak egy visszhangját ébresztik fel bennünk. Úgy gondolom minden érzékeny ember tud róla és fel is fogja a finomabb energiákat. Képes ösztönösen érzékelni és értékelni azokat. De nem tudja mit tegyen velük. Pedig ennek először meglepetést kellene okoznia, azután kérdéseket kellene támasztania. Általában azonban ezek a benyomások csak a szépérzékünket táplálják a velejáró magasabbrendűség gyenge érzékelésével.

D.H.: Szóval a mozgásgyakorlatok a nagy művészet munkái közé tartoznak, ahogy a piramisok és a gótikus katedrálisok, és ugyanúgy lehetővé teszik, hogy megnyíljunk erre az érzékenységre?

P.D: Igen, ez a csodálatos bennük. Ugyanakkor mondhatjuk, hogy a mozgásgyakorlatok nem a csodálatosságuk miatt készültek, mint ahogy nem az kell legyen a fő céljuk, hogy egy szakmai igényességgel végezzük őket. Egy különleges minőségű energia miatt lettek alkotva, melyet közvetíteni tudnak. És amikor egy ilyen magas objektum van, azt szolgálni kell. Szolgálni azt jelentené, hogy a nem megfelelően tett dolgokat egyre finomabban lássuk, és így egyre jobbá tegyük. Minket azonban elsősorban a nehézségeink és tőlük való megszabadulás okozta megelégedettség érdekel, és nem az intelligencia ami megengedné, hogy szolgáljunk.

...

D.H.: Beszélt előbb arról a szépségről, ami a mozgásgyakorlatok során feltűnhet. Mit jelent ez pontosan?

P.D: Arról a különös csodáról akartam beszélni, ami a gyakorlatok során néha megjelenhet. Egy tartós munka, intenzív erőfeszítés után jelenik meg, amikor a megszokott személyiségünk egy pillanatra visszavonul és a létezés egy más minősége fénylik fel. Akkor egy tündöklő, fenséges és tiszteletreméltó jelenlét tűnik fel.

...

K.: Tulajdonképpen mi az igazán sajátos jellege Gurdjieff tanításában a mozgásgyakorlatoknak? Korábban azt mondta, hogy lehetővé teszik megérteni a tanítás olyan részeit, melyek másképp nem közelíthetők meg. Tudjuk azonban, hogy Gurdjieff tanításának egy sokkal tágasabb tere van. Lehetne-e hatásuk a mindennapi életünkben is?

P.D: Egy nap, Gurdjieff a „művészet” szóra egy váratlan meghatározást adott. Azt mondta, hogy ez „mesterségest, művit” jelent, vagyis előhív olyan szokatlan, mesterségesen megteremtett feltételeket, melyekben egy magasabb energia elérhetővé válik. Természetesen, önmagukban ezeknek a kivételes mozgásgyakorlatoknak nem volna valójában értelmük. Hiszen a mindennapi életünk során kell tanúskodnunk azáltal, ahogy élünk. Az életünkben van szükségünk egy éber állapotra megnyílni. És ebben a testnek is egy fontos szerepe van. Csak az egyik, de egy fontos elem, mivel a befolyása folyamatos. Amikor a test megmarad egy feszült állapotban, ezzel megakadályozza a megnyílás lehetőségét, tompultságban, szétszórtságban, feledékenységben tartva minket. Ha azonban a feszültség fellazul, a test megengedi egy finomabb energia megjelenését. Akkor a test kész szolgálni a jelenlétnek ezt a magasabb állapotát. Az erre való érzékenység kifejlesztése az, amiben a mozgásgyakorlatok tanulása segíteni tud minket. Életünk minden helyzetében a felszín alatt ki tudják fejleszteni ezt a nagyon sajátos érzékenységet. Imígyen jön létre egy kapcsolat a mozgásgyakorlatok és a tanítás más oldalai között. A mozgásgyakorlatok érzékennyé tesznek a testünk állandó jelenlétére.